Az artrózis kezelése

Az ízületi porckopás, vagy más néven artrózis a leggyakrabban előforduló mozgásszervi betegség.  A felnőtt lakosság mintegy 15-20%-át érinti. Akkor fordul elő, ha a porcállomány lebomlása nagyobb mértékű, mint annak felépülése, így az ízületi felszíneket borító porcréteg elkezd elvékonyodni, elkopni. Hibás az az elképzelés, hogy csak az idősebb korosztály érintett ebben a betegségben, kialakulásának hátterében ugyanis az életkoron kívül közre játszik a genetika, az életmód, a túlsúly, de akár az ízületek fokozott igénybevétele is.

Az artrózis lassan, az évek folyamán alakul ki, azonban érzékelhető panaszokat többnyire a már előrehaladott állapotban lehet érzékelni. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a fájdalom illetve merevség az ízületekben, melyek jelentkezhetnek mozgáskor vagy akár időjárás-változás hatására, duzzanat, kattogás az ízület mozgatása közben. Ezek a panaszok pihentetés hatására meg is szűnnek, viszont pihentetés után az első pár lépés nehéz, fájdalmas lehet, „be kell járatni” az ízületeket. Jó hír, hogy van többféle gyógymód a betegség kezelésére!

Az artrózis miatt jelenlévő tartós fájdalom jelentősen rontja az életminőséget, azonban mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük, késleltessük kialakulását, vagy ha már kialakult nálunk valamelyik formája, akkor jelentősen csökkentsük a kínzó panaszokat. Az alábbi tanácsokat megfogadva jelentősen javíthatunk állapotunkon:

  1. Végezzünk rendszeresen kímélő testmozgást: Hetente legalább háromszor 60 perc ízületeket kímélő testedzés segít karban tartani az ízületeket. Válasszunk olyan sportágat, ami úgy erősíti testünket, hogy közben a porcokat sem terheljük túlságosan. Ilyen például az úszás (kifejezetten a mellúszás), kerékpározás, nordic walking, aqua-jogging, gyógytorna, ezek képesek stabilizálni az ízületeket.
  2. Testmozgás előtt alaposan melegítsük be az ízületeket, edzés végeztével pedig alaposan nyújtsunk le.
  3. A gyógyfürdők, melegítő hatású kenőcsök, pakolások szintén javítják a porc anyagcseréjét és a tápanyagellátást.
  4. Figyeljünk testsúlyunkra, törekedjünk a 23-nál alacsonyabb testtömegindexre (BMI). Már 5 kg túlsúly is jelentősen, 36%-al növeli a térdízület kopásának előfordulását. A súlycsökkentés tehát nagyon sokat segíthet az ízületek állapotának javulásában, ha túlsúllyal küzdünk. Ráadásul a túl sok testzsír előidézheti, illetve növelheti a gyulladást és az ízületi fájdalmat a szervezetben.
  5. Táplálkozzunk helyesen, változatosan: Az elsősorban állati eredetű élelmiszerekben lévő telített zsiradékok növelhetik a gyulladás kockázatát, az ízületi fájdalmat, ezért ezek bevitelét tanácsos csökkenteni a többszörösen telítetlen, hosszú láncú omega-3 zsírsavak javára, amelyek ízületvédő hatásúak. Ezeknek legjobb forrásai a tengeri halak, amelyekből rendszeresen, hetente legalább 1-3 alkalommal kellene fogyasztani. Részesítsük előnyben az olívaolajat, lenmagolajat, avokádót, csonthéjasokat is, melyek egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaznak. Omega-3 zsírsavakban gazdagok továbbá a mélytengeri halak (hering, lazac, makréla stb.), a dió, a tofu, a sötétzöld zöldségek, bár ezek omega-3 zsírsavai kevésbé jól hasznosulnak az emberi szervezeten belül, mint a halakban találhatóak. Válasszunk különböző színű zöldségeket, hogy minél többféle olyan növényi hatóanyag kerüljön a szervezetünkbe, ami segít egészségesen tartani ízületeinket!
  6. Tartózkodjunk a dohányzástól.
  7. Ügyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére. Fogyasszunk lehetőleg szénsavmentes ásványvizet, gyümölcs- vagy gyógyteákat cukor és édesítőszerek nélkül, esetleg kevés mézzel.
  8. Válasszunk megfelelő lábbelit. A 2 cm-nél magasabb cipősarok vagy a merev talpú cipők legalább olyan nagy terhelést jelentenek, mint amikor valaki klumpában, szandálban vagy egyéb, a lábat nem tartó lábbeliben jár. Válasszunk inkább jó minőségű futó- vagy túracipőt (melynek talpa megfelelően kialakított, menet közbeni ütődéseket csökkentő hatással bír) vagy speciális talprésszel ellátott lábbeliket, amelyekből már létezik elegáns félcipőváltozat is.
  9. Megfelelő táplálék-kiegészítők használata: Számos vizsgálat igazolta, hogy bizonyos ásványi anyagok és vitaminok hiánya nagyban hozzájárul a betegek állapotának romlásához. A C- és E-vitamin, a béta-karotin, valamint a szelén, a cink, a réz és a vas szedése antioxidáns tulajdonságuk miatt lehet előnyös. Az omega-3 zsírsavak gyulladáscsökkentő hatásuknál fogva segítenek a panaszok mérséklésében. A legfrissebb kutatások szerint a reumás ízületi gyulladás kialakulásában pedig a D-vitamin hiány játszik fontos szerepet.

A porc visszaépítése megkísérelhető gyógyszeres terápiával, ami visszafordíthatja a kezdeti porckárosodást. Ezek lehetnek szájon át szedhetők, vagy az ízületi üregbe injekciós kezelés formájában adhatók. A panaszokat enyhíthetik a fájdalomcsillapítók és a gyulladásgátlók, valamint a fizikoterápia, a gyógytorna, a masszázsok és a terápiás röntgenbesugárzás. Amennyiben nem ajánlott a protézis beültetése, sokat segíthetnek a gyógyászati segédeszközök. Ezekről mindenképpen érdemes konzultálni a kezelőorvossal.

Léteznek porcfelszín megújító kezelések, a térd esetében általában artroszkópia segítségével, egynapos sebészeten végzik a porcfelszín megújítását, vagy pótlását. A károsodott porcfelszín pótlásának egyik módja, hogy a nem terhelt ízületi részről ültetik át a szükséges szövetet.

Épített örökségünk és az ablakkeretek

Nagyvárosaink utcaképét főként az modernizálódó 19. század szemet gyönyörködtető épületei határozzák meg. Az azonban vitathatatlan, hogy épített örökségünk esztétikumát sokszor a málló vakolat, omladozó homlokzat látványa rontja el. Ellentmondásos módon azonban van, hogy a jószándékú felújítás is árt az épület összképének. Mindannyian tapasztalhattuk már, mikor a hangulatos városi sétánk során a kissé kopott, de még mindig tekintélyt parancsoló oroszlánfej szigorú pillantása, vagy a lefolyó inda mellől egy fehér műanyag ablak kacsint vissza?

Az energetikai szempontból sokszor már égető szükségletű ablakcsere során néhány figyelmetlen lakónak nem jut eszébe ez a kérdés. Pedig fa ablakkeret választásával hosszútávon teszünk hozzá építészetileg értékes otthonunk homlokzatának külsőjéhez.

Manapság már rengeteg színben és árnyalatban, nem is annyira nagy értékkülönbséggel érhetőek el a szép fa ablakkeretek. Érdemes körülnézni akár az online kínálatban, mielőtt rossz döntést hozva megbontjuk otthonunk homlokzatának harmóniáját. A Mercurius center például nagy választékban tart színes fa ablakkeretet.

Érdekességek a mágnesről

Mágneslelőhelyek Magyarországon?

A mágnes a természetben is előfordul, méghozzá magnetit formájában. A magnetit egy ásványfaj, mely az oxidásványok közé tartozik, az oxidásványok a fémek oxigénnel alkotott vegyületei. Legismertebb magnetit oxidásvány a vasérc.

Magnetit lelőhelyek Magyarországon is vannak, azonban nem bányászatra alkalmas mennyiségről van szó. Magyarországon Celldömölkön, Szarvaskő mellett, Recsken, Rudabányán, Felsőcsatáron, illetve a Velencei-hegységben és a Badacsonyban található magnetit. Ezeken a helyeken kristályformában fordul elő. A magnetit a magmás kőzetekben fordul elő., tehát vulkanikus tevékenységhez köthető a kialakulásuk.

Ha nincs mágnes, csinálunk?

Igen! Mágneseket ferromágneses anyagokból készíthetünk, ferromágneses anyagok azok az anyagok, melyek mágnesesmezővel érintkezve mágnesesek lesznek, és ezt a képességüket nem ideiglenesen, hanem örökre megőrzik.

A mágneseket úgy készítik, hogy ferromágneses fémek ötvözetét formába öntés és elektromágneses kemencében való olvasztás után, egy hosszabb folyamat végén elektromágneses indukcióval teszik mágnesessé.

Mágnes a háztartásban

Hogyan tudjuk a mágneses mezőt kihasználni, a fémek vonzását előnnyé alakítani mindennapjaink során? Nem kell fizikusnak lennünk hozzá. Íme néhány tipp.

Háztartásunkban is könnyen használható a mágnes. Például a ferrofólia használatával. A ferrofólia egy olyan fólia, mely vonzza a magnetikus anyagokat. Ezzel mágneses táblát hozhatunk létre otthon, akár családi üzenőfalnak, hiszen több színben kapható, fára, csempére, falra is ragasztható, és csak néhány mágnest kell venni hozzá, és kész a családi üzenőfal. Ötletes, hasznos, és még jól is mutat.

De ha van otthon két erősebb mágnes, akkor például függönykötőt is készíthetünk belőle, ragasztunk valamilyen visszafogott, de esztétikus díszt, akár egy elegánsabb gombot, és a két mágnes vonzásának köszönhetően úgy igazítjuk a függönyünket, ahogy szeretnénk. Sötétítő függöny esetében az elkötő végére is varrhatjuk, ragaszthatjuk a mágneseket.

A mágnes a barkácskészlet elengedhetetlen kis eszköze is lehet, például a szétguruló szögek és csavarok balesetmentes és hatékony összeszedésére, de akár tárolásukra is alkalmas. Mágnesfóliából kivágott csíkokon szétválogatva tárolhatjuk a különböző méretű csavarokat is.

Milyen egy jó vízvezetékszerelő?

Miről ismerjük fel a jó szakembert? Manapság nagyon sokan felteszik ezt a kérdést, hiszen sokan tapasztalták már a szakértelem vagy tapasztalat hiányának káros eredményeit, hiszen a rosszul elvégzett munka megbosszulja önmagát.

A jó szakember, a vízvezeték szerelők esetében is kulcskérdés, hiszen a vízvezetékek, a korszerű háztartási gépek, modern és régebbi szaniterek egyaránt érzékenyek a megfelelő bánásmódra, az ázás pedig komoly dolog, nagy kárt tehet berendezésünkben, gépeinkben.

A jó vízszerelő természetesen igényes a munkájára, ez egy alapvető, ám nehezen ellenőrizhető megállapítás. A munkára való igényesség ismérvei talán az alapanyaghasználatnál kezdődnek. Minden ügyfél mindenből a legolcsóbbat és a legjobbat akarja, pedig ez a két dolog a beépíthető alapanyagok, eszközök, szaniterek esetében a skála két különböző végén helyezkedik el. Érdemes tehát odafigyelnünk, hogy a remélhetőleg korrekt áron dolgozó szerelő megfelelő alapanyagokat használ-e. A jó vízszerelő ismérve a gyorsaság is, hiszen vészhelyzet esetében minden perc számíthat. Ilyenkor szükségünk van az S.O.S Vízszerelő Gyorsszolgálatra.

Zuhanypanelek komfortérzete

A következő komfortfokozatot a zuhanypanelek képviselik. Ezekben háromféle zuhanyfej található: egy esőztető, egy fix fejzuhany és egy kézizuhany. Az esőztető is lehet többfunkciós (pl. átváltható kaszkád beömlő, azaz vízesés funkcióra).

Hidromasszázs zuhanypanel önmagában is kapható, vagyis nem csak komplett zuhanykabin formájában juthatunk hozzá. Ez a falra szerelhető rendszer bármilyen zuhanyfülkében elhelyezhető, csak a vízzárásra kell figyelni, hiszen a fúvókákból kilövellő víz minden irányban szétfröcsköl.

Ezek általában egy fix esőztetővel, változó számú kisebb és nagyobb fúvókával és egy kézizuhannyal rendelkeznek. Maga a panel kis helyet foglal, szinte mindenféle zuhanyfülkében felszerelhető. A kevésbé összetett változatok nagyon kedvező áron is elérhetőek.

A csaptelepeket és a zuhanyszettet általában érdemes csomagban megvásárolni, mert a kereskedők ilyen formában kedvezményt tudnak adni termékekre. A csomagban általában egy csapcsalád tagjai találhatóak meg, így attól sem kell félnünk, hogy a különféle szerelvények nem illenek majd egymáshoz.

Hogyan szaunáznak a finnek?

A szauna említésekor a lelki szemeink előtt általában a finn változat jelenik meg. Nem véletlenül,
hiszen ez egyfajta hagyományos irányt képvisel, a szervekre gyakorolt jótékony hatásának
köszönhetően pedig széles körben elterjedt.

A finn szaunázás menete

Ahhoz, hogy a közismert pozitív hozadékok érvényre jussanak, be kell tartani a finn szaunázás
menetét. Ezek közé tartozik, hogy mielőtt belépünk a szaunába, zuhanyozunk le, mert így eltávolítjuk a bőrünkön felgyülemlett szennyeződéseket. Ezután alaposan törölközzünk, szárítkozzunk meg, majd jöhet 10-15 perc a szaunában.
Amikor belépünk, különböző szintek közül választhatjuk ki a hőérzetünknek ideális helyet: az alacsonyabbaktól felfelé haladva emelkedik a hőmérséklet. A legjobb, ha először az alsóbb padokon
töltünk el egy kis időt, mert ezzel hozzászokik a testünk a hőmérséklet-különbséghez.
Ha pedig fekvő helyzetben voltunk, a kilépés előtt töltsünk el néhány másodpercet ülő pozícióban.
Egyébként érdemesebb a felső padokon rövidebb, mint az alsókon hosszabb ideig tartózkodni.

Tartsunk szünetet szaunáz közben

A szauna szeánszok szerves része az időnként a kövekre locsolt hideg víz, amellyel megemelik az észlelt hőmérsékletet, illetve a páratartalmat. A szeánsz lényege, hogy szünetet tartsunk a két szaunázában töltött időintervallum között. Amikor kilépünk a friss levegőre, figyeljünk arra, hogy ne nyúljon túl hosszúra, mert így elveszhet a bőr szaunában nyert hőtartaléka.

A hideg vizes zuhanyt (5-15 ℃) a szívtől távol eső testrészektől kezdjük, majd onnan haladjunk egyre közelebb az alacsony nyomású vízzel. Ha nem vagyunk orvosilag eltiltva, akkor ezután következhet a merülőkád. Egymás után maximum három szaunamenet ajánlott, ami után a szervezet pihentetése érdekében jobb, ha pihenőpadra fekszünk.

Pótoljuk a vizet

Mivel a szaunázás lényege, hogy a vízzel együtt távozzanak a szervezetünkben felgyülemlett méreganyagok, ezért gondoskodnunk kell a megfelelő folyadék utánpótlásról. Ehhez a legjobb választás a természetes alapanyagokból álló üdítőitalok vagy a víz.

A további tanácsok közé tartozik, hogy a szaunázás előtt lehetőleg 1-2 órával együnk, és ne feküdjünk be kimerült fizikai vagy idegállapotban. Ezen kívül a szeánsz után kerüljük a meleg vízzel való fürdést, és nem tanácsos a testet masszírozó vízsugárnak kitenni vagy hideg lábfürdőt alkalmazni.

Mivel fokozható a férfi potencia?

Van az úgy, hogy hiába lenne meg a szándék egyszerűen nem úgy alakulnak a hálószobában a dolgok, ahogyan azt szeretnénk. 

Az alkalmi merevedési zavar könnyen jelentkezhet a stressz, túlzott teljesítési vágy, vagy akár fáradság hatására is. Szerencsére a hasonló kínos szituációk elkerüléséhez nem feltétlen kell gyógyszereket alkalmazni. A gyógynövényi összetételű alkalmi potencianövelő készítmények gyors és természetes megoldást kínálnak a merevedési problémákra.

Mit kell tudni ezekről a vény nélkül kapható termékekről?
Az étrend-kiegészítő minősítésű alkalmi potencianövelő kapszulák koncentráltan tartalmazzák azokat a gyógynövényi hatóanyagokat, melyek pozitív hatással vannak a férfi potenciára.  Mivel összetevőik között kizárólag természetes anyagok vannak, így alkalmazásuk maximálisan biztonságos, megvásárlásuk orvosi vényt nem igényel.

A kapszulákat nagyjából az együttlét előtt 30-40 perccel kell alkalmazni és a kívánt hatás nem marad el! 

Takarítsd egyszerűen a zuhanyrózsát

A zuhanyrózsa takarítása igazi kihívásnak tűnhet, pedig a jól megválasztott módszerrel egyszerűen és gyorsan búcsút inthetsz a nemkívánatos vízkőnek és a lerakódott szennyeződésnek. Előbbi nem csak esztétikailag illúzióromboló, ugyanis ha nem távolítod el, könnyen szükségessé válhat a csere.
Megoldásként sok helyen említik a csodatevő ecetet, de vannak-e veszélyei, és ha igen, milyen koncentrációban nem kell tartanod tőle?

Ne felejtsd el, hogy gyenge savról van szó
Az ecet háztartásokban való népszerűségét egyrészt az alacsony költségvonzatának, másrészt a sokoldalú felhasználási lehetőségének köszönheti. A baktérium-, és gombaölő tulajdonsága miatt sokszor általános tisztítószerként alkalmazzák, de nem árt szem előtt tartani, hogy egy irritáló hatású anyagról van szó.

A szúrós szag nem véletlen, a maró hatású gőzök ugyanis nemcsak az orrot, hanem a nyálkahártyákat, a szemet, sőt a tüdőt is ingerlik. Ez a kellemetlen érzés persze elmúlik, az igazi problémát a huzamosabb ideig történő belégzés okozza. Ilyenkor jelentkezhet többek között
torokfájás, köhögés, légszomj és szédülés, súlyosabb esetben pedig kivörösödhet vagy felhólyagosodhat a bőr.